+

Hogyan szabadíthatod meg a kutyádat a habzsolástól és a stresszeléstől?

Szabó Tünde2022-02-26habzsolás, Lickimat, stressz, nyalogatótál, habzsolás, Lickimat, stressz, nyalogatótál,

blog_lickimat

A kutya habzsolása egy jó téma, aminek először nem is tulajdonítottam jelentőséget. Azt gondoltam, hogy Joya így szeret enni, neki biztosan így jó és kész. Miért akadályoznám az evésben, miért is kellene lassítanom ezt? Nem értettem egészen addig, amíg nem kezdtem el figyelni az étkezések után a viselkedését, ami egy idő után már engem is elkezdett zavarni.

 

A vacsoráját 2 perc alatt elfogyasztotta, térültem fordultam és már ott volt a konyhában a lábamnál, nyugtalanul forgolódott, szimatolt a pultot vizslatta, hátha érkezik még onnan valami. De nem jött semmi….

 

Ezután a lakásban folytatta az izgatott járkálást, szimatolást, további kajakeresgélést. Miután nem talált semmit, jobb híján lefeküdt és elkezdte nyalogatni a lábait, amit persze nem tudott abbahagyni. Ha nem szólok rá nyilván sebesre nyalja.

 

Máskor unalmában a szőnyeget nézte ki magának és azt kezdte bőszen nyalogatni vagy valamelyik plüss játékát. A fürdőszobában is mindig talált valamit, amit széttéphetett, rombolhatott. Ezeket a tevékenységeket mindig az evés után kezdte el. Láttam rajta, hogy ez az azért van, mert nem tudta a gyors, izgatott evés miatt keletkezett energiáját levezetni.

 

Mit vesztíhetek? – gondoltam.

 

Kipróltam a nyalógatótálat, hátha beválik. Kiválasztottam azt a mintázatot, ami szerintem számára a legjobb és az esti vacsoráját, ami nedves táp volt jól belekentem a nyalogatótál mintázatába. Izgatottan várta, hogy letegyem a vacsoráját.

 

Egy percig sem gondolkodott azon, hogy szerezze meg a finom falatokat, azonnal nekilátott, hogy a nyalogatótálból kinyerje az eledelt. Láttam a mozgásán a viselkedésén, hogy nagyon tetszik neki, izgalmas mókának találta, hogy megkűzd, megdolgozik a vacsiért.

 

Kb. 30 perc telt el, mire befejezte. Szerettem volna elvenni, hogy elmossam az üres nyalogatótálat, ugrált rám, hogy nem adja, az ővé. Egyszóval bejött!

 

Ezek után nem volt láb- és szőnyegnyalogatás, izgatott mászkálás. Jóllakottan elterült a kanapén és még álmában is mosolygott, olyan jóízűen aludt.

 

Minden nap ezt használjuk, azóta már más mintázatú nyalogatótálat is kipróbált, hogy ne legyen egyfélében rutinos. Még egy érdekesség, hogy próbaként beletörtem a vitamin tablettáját is, ami mindig egy harc volt, hogy lenyelje és úgy nyalogatta ki a tálból, hogy észre sem vette.

 

Még egy Joya számára nagyon fontos dolog miatt szeretem nagyon a nyalogatótálat. Az én kiskutyám kevés vizet iszik és általában dehidratált, régebben fecskendővel pótoltam a vizet, amire szüksége volt. Erről már egy korábbi blog posztban írtam részletesen. Most a megfelelő mennyiségű folyadékot ráöntöm a nyalogatótálra, ráteszek pár jutalomfalatot, amit imád és úgy, ahogy van folyadékostól felnyalogat mindent.

 

Az alábbi jótékony hatásokat tapasztaltam, mióta nyalógatótálat használunk:

  • jó stresszlevezető
  • nyugodt viselkedés evés után
  • evéslassítás 2 perc helyett kb. 30 perc
  • örömérzés a kutyának, élvezi az evést, minden apró falatot kiszimatol és megszerez
  • megszünt a láb- és szőnyegnyalás a rombolás
  • szuper jó móka, szórakozás
  • gyógyszert, vitamint is egyszerűen beadok a segítségével
  • megfelelő mennyiségú folyadékot iszik

 

Te is hasonló cípőben jársz?

 

Nézd meg a nálunk kapható nyalógatótálakat és válassz a kutyusod számára megfelelő mintázatban.

 

Itt találodLickiMat nyalogatótálak

 

 

Kapcsolat

  • 1165 Bp. Olga utca 14.
  • +36302039265
  • info{kukac}joyabaratai.hu

Hírlevél

Viltor - webáruház készítés és bérlés

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.